|
Gemenci Erdei Vasút -
Pörböly-Gemenc
Az erdei vasút kiinduló
állomása Pörbölyön, az Ökoturisztikai
Központban található. Másik végpontja
a Szekszárdtól 6 km-re lévő Bárányfok.
A Gemenci erdőben a vasúti pálya több szakaszban
épült.
A kisvasút minden nap menetrend
szerint közlekedik. Hétvégén gőzvontatású
nosztalgiavonatok is járnak az ártéri erdőben.
A téli időszakban zárt fűtött kocsik várják
az utasokat.
Az erdei vasút Pörböly
állomást elhagyva, mintegy 500 méter megtétele
után belép a Gemenci erdőbe és végig
szebbnél szebb táljain halad. Közvetlenül az
elindulás után – mielőtt még keresztezné
a töltést és belépne az ártérre
– elhalad az Arborétum mellett. Az árnyas fák
alatti ösvényeken – a kisvasutazás előtt, ill.
után – könnyű sétát tehetünk.
A kisvonatos természetjárás
Gemencen kiegészíthető lovasfogatozással,
kerékpározással, gyalogtúrával,
túravezetéssel, vagy sétahajózással
is.
Természetesen nagyobb csoportok is igénybe
vehetik a menetrendi járatokat, de részükre
előzetes megrendelés alapján, külön térítés
ellenében különvonatot is biztosítunk.
Különvonat közlekedését legalább
14 nappal a tervezett indulás előtt, írásban
kell megrendelni. A különvonatok a megrendelő által
kért időpontban és viszonylatban, a forgalom, a
menetrendi járatok közé illesztve, Pörböly,
Bárányfok és Keselyűs megállóhelyekről
indulhatnak, illetve érkezhetnek az előzetesen egyeztetett
program szerint.
|